Magamról
Lévai Viola vagyok, szabadúszó táncos, koreográfus, tanár. Tanulmányaimat a Budapest Kortárstánc Főiskola BA, majd MA szakán végeztem 2011 és 2021 között. A főiskolán kívül részt vettem Kálmán Ferenc egy éves Body-Mind Centering képzésén 2016-ban, valamint különböző kurzusokra és fesztiválokra járok gyarapítani tudásomat, úgymint ImPulsTanz, Kontaktland, Ibiza Contakt Festival, SubLab. Jelenleg Budapesten és vonzáskörzetében dolgozom. Az iskola befejeztével az improvizáció került érdeklődésem középpontjába. Kutatásaim, előadásaim és workshopjaim főként ezt az irányvonalat képviselik.
Alkotóként olyan táncosokkal és koreográfusokkal dolgoztam együtt, mint Molnár Csaba, Dömötör Judit, Oberfrank Réka, Vágner Orsolya, Dömötör Luca, Bakó Tamás, Szenteczki Zita, Rubik Ernő és Raubinek Lili. Alkotói munkám során három darab, melyben társalkotó voltam, Lábán-díj jelölésben részesült: A Molnár Csaba által rendezett „Eclipse”, az Angelus Iván által rendezett „Gyönyerő” és a „Nem maradtam abba” című kortárstánc előadás, melyet Dömötör Judittal alkottunk.
Tanítani 2015-ben, az iskola elvégzése után kezdtem. Órákat adtam a Magyar Táncművészeti Egyetemen és a Premier Művészeti Szakgimnáziumban, jelenleg pedig a ZeroPlus táncos képzés egyik tanára vagyok. Az iskolák mellett rendszeres műhelyeket, workshopokat és szeánszokat tartok amatőröknek improvizáció és kontakt improvizáció műfajban a táncteremben és a szabadban is.
Ars Poetica
Táncos pályafutásom legszeretettebb fogalmai a kreativitás, a kutatás, a kapcsolódás és az alkotás. Azt szoktam mondani, hogy a Budapest Kortárstánc Főiskolán eltöltött idő alatt közösségi kreativitást tanultam, amit tovább vittem szakmai utamon. Legmeghatározóbb élményeim a kutató-műhelymunkák, ahol a kutatók mélyen kapcsolódhatnak egymáshoz és kutatásuk tárgyához, kiteljesedhet a fizikalitáson alapuló kísérletezés. Ezek hol kinövik magukat valamilyen előadássá, hol pedig workshopok, vagy műhelyek formájában találnak utat a megosztásra. Táncosként kutathattam Vágner Orsolyával és Dömötör Lucával a Sín Kulturális Központ – Nulladik lépés programjának keretein belül, Juhász Andrással és a Don’t Eat Group-pal a Zsámbéki Színházi Bázis pártfogásában és Dömötör Judittal az Artus Kortárs Művészeti Stúdió – Arccal a halnak programjában.
Az általam szervezett műhelyeken a kreativitás fejlesztésén, az elmélyült kutatáson, az alkotáson és az emberek közötti kapcsolódáson van a hangsúly. A műhelyekre érkezőkkel egy olyan közösség kialakításán dolgozom, ahol biztonságban, nyomás nélkül és szabadon jelen lehetünk, alkothatunk és véleményt formálhatunk.